Folytatom a kis Alíz történetét. Voltunk két ultrahangon és egy sebészeti konzíliumon azóta, hogy utoljára helyzetjelentést adtam. 31. heti ultrahang után meglehetősen elszomorodtam, ezért is maradt el az azonnali helyzetjelentés. Kisbabó ugyan megfelelő ütemben gyarapszik, de a 31. heti UH-n az elváltozás jelentős mértékben nőtt! Mindig azt mondtam, hogy arányaiban nem szabad nőnie, de sajnos arányaiban is sokat nőtt, az előző eredményhez képest. DE vizesedés továbbra sincs! Még mindig ez a legfontosabb! De ezt akkor nem tudtam magamnak megmagyarázni! Próbáltam tartani magam, megígértem magamnak, hogy bármilyen eredményt kapunk, akkor is erős leszek és továbbra is bízom a kislányomban és "valami" feljebbvalóban, aki gondot visel rólunk, róla. De igazából még Szegedről sem értünk ki, mire már megállíthatatlanul dőlt a könnyem. Próbáltam erős maradni, de hát nem ment. Próbáltam arra koncentrálni, hogy nem vizesedik. De ismerve az élettant, azonnal tudtam, ha így elkezd nőni az hamar keringésmegingáshoz vezet, aminek a következménye a vizesedés. Ezért nem tudtam nyugton maradni. De van egy fb csoport, ahol csak olyan szülők vannak a csoportban a világ minden tájáról, akiknek a babája ilyen betegséggel született/fog megszületni. Az a csoport rengeteg erőt ad! Sokszor böngészem, hogy erőt nyerjek azokból a sikertörténetekből, amiket ott olvasok. Így tettem most is! Sok olyan kisgyermek van, aki hasonló eltérésekkel jött világra, sőt, sokkal rosszabb értékekkel is születtek meg babák, akik ma már egészséges 7-8 éves "rosszcsontok".
Kisvártatva készültem, hogy a 32. héten menjünk a sebészhez. Akkor már elkezdődött ez a koronamizéria. Múlt héten. Meglehetősen kevesen is voltak az ambulancián, de ennek ellenére sokat kellett várni. Mindegy, bejutottunk. A sebész is konstatálta, hogy ez bizony nőtt. Reménykedett ő is benne, hogy az a fajta lesz, ami "eltűnik", de sajnos ez a woodoo még nem jött be eddig. Megbeszéltük, hogy a 36. héten újabb találka lesz, ahol pontosan megbeszéljük, hogy mikor szülök, de valószínűleg a 38-39. héten és napközben meg kell legyen a baba, hogy ha azonnali sebészi beavatkozás kell, akkor minden készen álljon. (Rengeteg kérdéssel érkeztem, de mielőtt feltettem volna már meg is válaszolta.) Mondta, hogy nem tudhatjuk mi lesz. Azt sem, hogy fel fog-e sírni, vagy sem, hogy kell-e éleszteni, vagy stabil állapotban születik meg. Minden a születés pillanatában fog kiderülni. (Persze nyilván gondoltam, hogy ezt a választ kapom, de azért reméltem ad valamicske kis reményt, de nem áltatott. Lehet nem is baj!) A lényeg, hogy mindenkinek készenlétben kell állnia, ha bármilyen beavatkozásra kell, hogy sor kerüljön. Szóval 4 hét múlva folyt. köv.
Megveszekedve vártam a keddi ultrahangot. Mivel magánba járunk teljesen be voltam tojva, hogy lemondják a rendelést a járvány miatt. Előző nap telefonáltam, hogy lesz-e rendelés másnap, a recepciós kisasszony azt mondta, hogy igen, de holnap is telefonáljak, mielőtt indulunk. Így is tettem. Hála a jó égnek, volt rendelés. Szigorú szabályok szerint. Az épületben maximum 2 ember tartózkodhatott bent, a váróban szigorúan 2 méter távolságot tartva egymástól. Hozzátartozó nem jöhetett be. Szóval a férjem nélkül kellett szembenéznem az elváltozással. Most először egyedül. Kértem az Isten, hogy most ne hagyjon el bennünket! Rám került a sor. Megbeszéltük a doktorommal, hogy jártunk a sebésznél. Kiderült, miután eljöttünk a sebész soron kívül konzultált vele a helyzetünkről. Megbeszélték, hogy biztosan termináljuk a várandósságot a 38. héten. És valószínűleg elég hamar műteni kell a babát. Na de kiugrottam a bugyimból. fel az ágyra. Megnéztük a "kijáratot", majd a kiscsajt. A szívem a torkomban dobogott, mint mindig. A mellkas vizsgálatát mindig a végére hagyja. A többit végignézte, minden rendben! Babuskám megfelelően nő odabent. Az elváltozás pedig egy picit összement! Tehát a baba nőtt, az elváltozás pedig, ha keveset is, de csökkent!!! Nekünk ez nagyon jó! Az arányok jobbak, mint két hete! Vizesedés továbbra sincs! Na hát ezután következett a feketeleves... A doktor úr telefonja csörgött, felvette, mert fontos ember kereste. De közben vizsgálta tovább a babát, főleg a szívét, mert ez az elváltozás eltolta a jobb mellkasfélbe. (A bajok kezdetétől ott van, ennek a betegségnek ez az egyik jellegzetessége...) Egyszer csak furcsa arcot vágott, majd még egyet, és még egyet. Tekergette a képet oda-vissza, oda-vissza. Egy szívdobbanást nézett újra és újra. Hát itt majdnem lefordultam az ágyról, annyira kétségbe estem. Nehogy már a 33. héten mégis kiderüljön, hogy beteg a szíve..... Kétségbeesetten néztem hol őt, hol a monitort a falon. Látta, hogy szétestem. De mutatta a kezével, hogy nyugodjak meg, nincs semmi baj! (Később mondta, hogy újra végig akarta nézni, hogy minden rendben van-e, mert az utóbbi időben inkább csak a CAM-ra fókuszáltunk. DE mondta, hogy minden rendben van! ) A kis drágám 2150 gramm, be van fordulva ( már a 31. héttől).
A kialakult helyzetre való tekintettel megbeszéltük, hogy mivel nem tudjuk meddig lesz nyitva a magánrendelés, bejelentkezek a Női klinikára, mert a genetikai UH-kat továbbra is meg kell csinálniuk. Szóval két hét múlva vagy itt, vagy ott, de találkozunk! Tegnap hívtam is a Női klinikát, legalább hússzor hívtam mindkét számot, mire sikerült elérnem őket. Elkezdtem mondani, hogy genetikai UH-ra kérnék időpontot a 30-i hétre. Kérdezte, hogy hány hetes leszek akkor. Mondom 35, de.. Itt közbe vágott az asszisztens, hogy a genetikai uh, ha nem tudnám 12. 20. héten van. Mondom neki, hogy ...folytatnám, tüdőfejlődési rendellenessége van a babámnak, és eddig magánba jártunk, de mivel nem tudjuk, hogy akkor még nyitva lesznek-e, így megbeszéltük a doktorral, hogy menjek a Női klinikára... Hát engem biztos nem fognak lepattintani, végig ez járt a fejemben. Mondta az asszisztens, hogy az orvosomnak nincs fix napja amikor vizsgál, így menjek amikor kellene, nem ad időpontot, majd lehívják hozzám a dokit.
Ez azért fontos számunkra, mert ebben a vészterhes időben, sorra mondják le az ultrahang vizsgálatokat, a kötelező vérvételeket, ugyan nem Szegeden, hanem abban a terhesgondozóban, ahova járok. Nagyon féltem, hogyha bezár a magán, akkor nem tudjuk majd nyomon követni a helyzetet. Így is elég nagy félelem van bennem, hogy egy világjárvány idején készülök világra hozni egy tüdőbeteg kisbabát. Eddig sem tudtam, hogyan készüljek fel az egész szülésre, a műtétre, a PIC-re, de ez egy pandémiával és látogatási tilalommal megfűszerezve egészen érdekes lesz.
Kisvártatva készültem, hogy a 32. héten menjünk a sebészhez. Akkor már elkezdődött ez a koronamizéria. Múlt héten. Meglehetősen kevesen is voltak az ambulancián, de ennek ellenére sokat kellett várni. Mindegy, bejutottunk. A sebész is konstatálta, hogy ez bizony nőtt. Reménykedett ő is benne, hogy az a fajta lesz, ami "eltűnik", de sajnos ez a woodoo még nem jött be eddig. Megbeszéltük, hogy a 36. héten újabb találka lesz, ahol pontosan megbeszéljük, hogy mikor szülök, de valószínűleg a 38-39. héten és napközben meg kell legyen a baba, hogy ha azonnali sebészi beavatkozás kell, akkor minden készen álljon. (Rengeteg kérdéssel érkeztem, de mielőtt feltettem volna már meg is válaszolta.) Mondta, hogy nem tudhatjuk mi lesz. Azt sem, hogy fel fog-e sírni, vagy sem, hogy kell-e éleszteni, vagy stabil állapotban születik meg. Minden a születés pillanatában fog kiderülni. (Persze nyilván gondoltam, hogy ezt a választ kapom, de azért reméltem ad valamicske kis reményt, de nem áltatott. Lehet nem is baj!) A lényeg, hogy mindenkinek készenlétben kell állnia, ha bármilyen beavatkozásra kell, hogy sor kerüljön. Szóval 4 hét múlva folyt. köv.
Megveszekedve vártam a keddi ultrahangot. Mivel magánba járunk teljesen be voltam tojva, hogy lemondják a rendelést a járvány miatt. Előző nap telefonáltam, hogy lesz-e rendelés másnap, a recepciós kisasszony azt mondta, hogy igen, de holnap is telefonáljak, mielőtt indulunk. Így is tettem. Hála a jó égnek, volt rendelés. Szigorú szabályok szerint. Az épületben maximum 2 ember tartózkodhatott bent, a váróban szigorúan 2 méter távolságot tartva egymástól. Hozzátartozó nem jöhetett be. Szóval a férjem nélkül kellett szembenéznem az elváltozással. Most először egyedül. Kértem az Isten, hogy most ne hagyjon el bennünket! Rám került a sor. Megbeszéltük a doktorommal, hogy jártunk a sebésznél. Kiderült, miután eljöttünk a sebész soron kívül konzultált vele a helyzetünkről. Megbeszélték, hogy biztosan termináljuk a várandósságot a 38. héten. És valószínűleg elég hamar műteni kell a babát. Na de kiugrottam a bugyimból. fel az ágyra. Megnéztük a "kijáratot", majd a kiscsajt. A szívem a torkomban dobogott, mint mindig. A mellkas vizsgálatát mindig a végére hagyja. A többit végignézte, minden rendben! Babuskám megfelelően nő odabent. Az elváltozás pedig egy picit összement! Tehát a baba nőtt, az elváltozás pedig, ha keveset is, de csökkent!!! Nekünk ez nagyon jó! Az arányok jobbak, mint két hete! Vizesedés továbbra sincs! Na hát ezután következett a feketeleves... A doktor úr telefonja csörgött, felvette, mert fontos ember kereste. De közben vizsgálta tovább a babát, főleg a szívét, mert ez az elváltozás eltolta a jobb mellkasfélbe. (A bajok kezdetétől ott van, ennek a betegségnek ez az egyik jellegzetessége...) Egyszer csak furcsa arcot vágott, majd még egyet, és még egyet. Tekergette a képet oda-vissza, oda-vissza. Egy szívdobbanást nézett újra és újra. Hát itt majdnem lefordultam az ágyról, annyira kétségbe estem. Nehogy már a 33. héten mégis kiderüljön, hogy beteg a szíve..... Kétségbeesetten néztem hol őt, hol a monitort a falon. Látta, hogy szétestem. De mutatta a kezével, hogy nyugodjak meg, nincs semmi baj! (Később mondta, hogy újra végig akarta nézni, hogy minden rendben van-e, mert az utóbbi időben inkább csak a CAM-ra fókuszáltunk. DE mondta, hogy minden rendben van! ) A kis drágám 2150 gramm, be van fordulva ( már a 31. héttől).
A kialakult helyzetre való tekintettel megbeszéltük, hogy mivel nem tudjuk meddig lesz nyitva a magánrendelés, bejelentkezek a Női klinikára, mert a genetikai UH-kat továbbra is meg kell csinálniuk. Szóval két hét múlva vagy itt, vagy ott, de találkozunk! Tegnap hívtam is a Női klinikát, legalább hússzor hívtam mindkét számot, mire sikerült elérnem őket. Elkezdtem mondani, hogy genetikai UH-ra kérnék időpontot a 30-i hétre. Kérdezte, hogy hány hetes leszek akkor. Mondom 35, de.. Itt közbe vágott az asszisztens, hogy a genetikai uh, ha nem tudnám 12. 20. héten van. Mondom neki, hogy ...folytatnám, tüdőfejlődési rendellenessége van a babámnak, és eddig magánba jártunk, de mivel nem tudjuk, hogy akkor még nyitva lesznek-e, így megbeszéltük a doktorral, hogy menjek a Női klinikára... Hát engem biztos nem fognak lepattintani, végig ez járt a fejemben. Mondta az asszisztens, hogy az orvosomnak nincs fix napja amikor vizsgál, így menjek amikor kellene, nem ad időpontot, majd lehívják hozzám a dokit.
Ez azért fontos számunkra, mert ebben a vészterhes időben, sorra mondják le az ultrahang vizsgálatokat, a kötelező vérvételeket, ugyan nem Szegeden, hanem abban a terhesgondozóban, ahova járok. Nagyon féltem, hogyha bezár a magán, akkor nem tudjuk majd nyomon követni a helyzetet. Így is elég nagy félelem van bennem, hogy egy világjárvány idején készülök világra hozni egy tüdőbeteg kisbabát. Eddig sem tudtam, hogyan készüljek fel az egész szülésre, a műtétre, a PIC-re, de ez egy pandémiával és látogatási tilalommal megfűszerezve egészen érdekes lesz.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése