Mint korábban írtam, most már csak azt szeretném, hogy minden úgy alakuljon, ahogy az Alíz babának jó. Ha meg kell születnie, természetesen én leszek a legboldogabb, de ha úgy alakul, hogy nem születik meg már abba is beletörődtem. Nem lemondtam Róla, hanem azt szeretném, hogy neki jó legyen. Nagyon azt akartam, hogy ne legyen baja és legyen velünk, de szerintem ez így van rendjén. Akkor értékeltem át mindent amikor először megéreztem a hatalmas bunyót a hasamban, amit a kezemmel is megéreztem. Párszor már éreztem az utóbbi napokban a mocorgást, de az más volt. December 18 este. Nagyon sírtam, egyedül voltam otthon, a férjem dolgozott éjszaka. Előző nap voltunk ultrahangon. Akkor derült ki nagyjából, hogy mi is lehet a baja, végre.... A nagy sírás, zokogás közepette egyszercsak egy dobszólót éreztem a hasfalamon. A világ legcsodálatosabb érzése! Ekkor jutottam el arra a pontra, hogy itt én nem számítok, csakis Ő! ❤️
A 14. heti eseményekkel hamarosan jelentkezem! (Már folyamatban van)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése