Amit sose mondj!

Minden ember természetes ösztöne, hogy próbálja vígasztalni a másikat, ha szomorú. Úgy érzik, hogy muszáj valamit mondani, még akkor is, ha semmi értelmeset nem tud mondani. Tudom, mert adott esetben én is ezt csinálom. Próbálok valamit mondani, ami valószínűleg valami hatalmas bölcsesség, klisé. Ahelyett, hogy befognám és annyit mondanék, hogy sajnálom, hogy nem tudok segíteni, de itt vagyok melletted. 

Munkahelyemen is, ismerősök, családom, mindenki, aki tudta, hogy baj van próbált nyugtatni. Sokan a következőt mondták: " Ne aggódj! A következő egészséges lesz! Fiatal vagy még! Úgyis gyorsan teherbe estél!" Na ez az, amit sose mondjatok egy kismamának, akinek a magzata beteg. SOHA! Nem segít! Tudom, igazad van, gyorsan összejött, de ne beszélj nekem arról, hogy majd mi lesz a következővel, a jelen helyzetemen nem segít! 

Ha nem tudsz mit mondani, ne mondj semmit, azzal sokkal többet segítesz. Tudom, hogy nem bántásból mondják. De ezek a mondatok mind, mind TABU, legalábbis, ha rólam van szó. A saját édesapámmal nem beszéltem napokig, mert nem értette meg, hogy hagyja abba ezt. Tudom nem szép dolog. Próbáltam neki szép szóval többször jelezni, hogy köszönöm, de ebből elég volt ennyi, de nem vette szegény a lapot. Persze a saját apám próbálna az egyik legjobban vígasztalni. 

Remélem a következő egészséges lesz persze, de most úgy tűnik ez a baba nem az. Ezen semmilyen mondat nem tud segíteni, nem tud változtatni. Úgy megélni a mindennapokat bizonytalanságban, hogy az UH egyik napról a másikra már mást mutat (pl a ciszták, amik egyik nap még ott voltak, a másikon már nem). Senki sem tudja, csak aki hasonlón ment át. 

Ismétlem magam, tudom, hogy nem bántani akarnak ezzel a mondattal, de mindenkinek meg kell értenie, hogy ezt nem szabad mondani egy kismamának, akinek a magzata beteg, vagy felmerül a gyanú.